top of page

A csapattársunk, aki főmérnökünkből az Audi egyik fejlesztés vezetője lett – Dén Dániel története

Sok olyan cikk jelent már meg az oldalunkon korábban, ahol a BME Motorsport volt tagjainak sikertörténetét olvashatták. Legyen szó Papp Zsombor Rimac-hoz kerülésének sztorijáról, vagy akár Mándi Gábor Hyundaihoz vezető útjáról. Ezen cikkünkben pedig Dén Dani Motorsportos éveinek és Audi-hoz kerülésének történetével szeretnénk bővíteni ezt az illusztris névsort!


Bemutatkoznál kérlek röviden?


Sziasztok, Dén Dani vagyok 25 éves Nagykanizsai születésű járműmérnök. A BME közlekedés és járműmérnöki karának hallgatója voltam, járműmérnökként itt végeztem el az alap és a mester képzést is. Egyetemi éveim során mondhatni már a kezdetektől fogva tagja voltam valamelyik Formula Student csapatnak.



Mesélnél kicsit a BME Motorsportnál töltött éveidről?


Összesen 4 évet töltöttem a BME Motorsport csapatánál. Az első Formula Studentes szezonomat azonban még FRT-ésként teljesítettem. Ez után jött a lehetőség, hogy csatlakozzak egy új, tiszta lapokkal indító, izgalmas feladatokat kínáló csapathoz. A hatalmas kihívás mellett egy óriási lehetőséget láttam a projektben, úgy éreztem, hogy itt jobban kibontakozhatok, könnyebben megvalósíthatom saját ötleteimet és sikeresebbek lehetünk egy olyan rendszerrel, amelyet teljesen az alapoktól mi magunknak alakítunk ki. Szerencsére ez végül így is lett, és ezt a döntést azóta is életem egyik legjobb döntésének tartom. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a BME motorsporttal az ott töltött 4 év alatt Európa leggyorsabban fejlődő benzines Formula Student csapata lettünk és hihetetlen hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek az egésznek.



De vissza a kezdetekhez. Az első szezonomban már azonnal rengeteg feladat jutott rám, hiszen nagyon kevesen voltunk, így ahhoz, hogy megvalósíthassuk az álmunk, emberfeletti teljesítményre volt szükség. Fő feladatom a pneumatikus váltás rendszerének megtervezése volt, de szerepet vállaltam nagyon sok műhelyfeladatban, ott voltam minden teszten, sőt még pilóta is lehettem. A kezdeti nehézségek ellenére az első szezonunkban 3 nemzetközi versenyen is részt tudtunk venni, ami hatalmas eredmény egy frissen alapult csapattól.



Második szezon azonban elég viszontagságos volt. A teljes hajtáslánc áttervezésével eleve úgy tűnt nagy fába vágjuk a fejszénket és a covid nyújtotta nehézségek csak tetézték ezt az amúgy sem egyszerű feladatot. Habár az autó építésével csak következő szezon elején tudtunk elkészülni, így is azt mondhatom, hogy sikeres szezonunk volt. Nagyon sok hasznos új taggal gyarapodtunk, erős csapat épült ki és én is kipróbálhattam magam vezetőként, hiszen a járműdinamika és váz csoportok munkáját egyengettem. Kapcsolatom a járműdinamikával és a futómű tervezéssel is itt kezdődött, alapképzéses szakdolgozatom témáját is az új futóművünk kinematikai tervezése adta.


Harmadik szezonunknak egy merőben új szervezeti felépítéssel vágtunk neki. Nem csak a csapatkapitány személye változott, hanem én is abban a megtisztelő helyzetben találtam magam, hogy főmérnökként irányíthatom a versenyautó fejlesztését. Szerencsére a vezetőséggel sikerült jól felmérnünk a kapacitásainkat és észrevenni a korábbi problémákat, így a hajtáslánc hibáinak kijavításával a csapat sikeresen teljesítette az első endurance versenyszámát Csehországban.


És ekkor jött a negyedik és egyben utolsó szezonom. Nem is tudom, hogy öntsem szavakba azt, amit sikerült elérnünk a csapattal abban az évben. Már a 2021-es szezonban realizáltam, hogy ha maradandót szeretnék alkotni, akkor nagy kockázatot kell vállalnom. Nem kisebb célt határoztam meg, mint a versenyautó elemi szintű újratervezését, egy úgy nevezet “white sheet of paper” projectet, ami teljesen más irányelvek alapján felépülő autót eredményez, teljesen más filozófiát követ mind a tervezés, mind a kivitelezés során. Ebben láttam a siker kulcsát és szerencsére az idő igazolta is az elképzeléseimet. Először magam köré kellett gyűjtenem azokat az embereket, akik képesek is voltak ezt a víziót megvalósítani. Mindenkitől emberfeletti teljesítményt vártam el és büszkén tapasztaltam, hogy mindenki fel is tudott nőni a feladathoz. Ez alapozta meg azokat a sikereket, amiket végül együtt el tudtunk érni a szezonban. Az új tervezési alapelveket mindenki szem előtt tartotta, ennek köszönhetően egy olyan versenyautóval tudtunk kigurulni a Formula Student 2022-es rajtrácsára, amely végre ütőképes volt. Probléma nélkül megszorongattuk még a több tíz éves tapasztalattal rendelkező csapatokat is. Természetesen az autóban rejlő potenciált pályára is kellett vinni, de ezen a téren is szinte maradéktalanul elégedett voltam. Olyan eredményeket értünk el melyeket legszebb álmaimban se reméltem volna, temérdek dobogót szereztünk; Engineering Designre versenyszám első hely, megvertük a Rennteam-et (német egyetem nagy elismerésnek örvendő csapata) Még a fogyasztást mérő, efficiency versenyszámban is sikerült egy első helyet szereznünk, egy 4 hengeres motorral.


Egy ilyen, több mint emlékezetes és kiemelkedő szezonnal zártam tehát a karrieremet a BME Motorsportnál. Olyan dolgokat éltem át, ezek alatt az évek alatt, amikre a legszebb álmaimban sem gondoltam volna. Látni azt, ahogy egy csapat eljut egészen az alapítástól odáig, hogy dobogókért harcolhasson, egy olyan utazás volt, aminek végtelen hálás vagyok, hogy a részese lehettem.


Azonban ezzel lezárultak az egyetemi és motorsportos éveim. Ideje volt teljes erővel a munkámra és a karrierem következő lépcsőire koncentrálni!



Hogyan kaptad a lehetőséget az Audi-tól és egyenesen oda vezetett-e az utad a Motorsporttól?


Utolsó szezonom végén már főállásban dolgoztam az AVL Hungary-nál Transmission Design Engineerként. Alapvetően szerettem ezt a munkahelyem, főleg az ottani tervező mérnök csapatot. Ám miután végeztem a Formula Studenttel éreztem, hogy változásra lesz szükség az életemben. Új kihívások után kell néznem, hogy motivált tudjak maradni a munkámban.


Első utam a professzionális motorsport világa felé vezetett, rengetek csapatnál próbálkoztam, végtelen interview-n vettem részt, de a dolgok sajnos mindig úgy alakultak, hogy nem én voltam a befutó az adott pozícióban. Egy fél éves keresgélés után vettem rá magam, hogy körbenézzek a hazai munkaerőpiacon és akkor találtam rá egy érdekes lehetőségre az Audi Hungáriánál. 2023 elején kezdtek bele a cégnél a futómű fejlesztő részlegük kiépítésébe, ehhez kerestek motivált fejlesztőmérnököket, akiknek van tapasztalatuk és szaktudásuk ezen a téren. Nagyon megörültem ennek a lehetőségnek, hiszen a járműmérnöki szakmán belül mindig is ebben a témakörben szerettem volna elhelyezkedni, így beadtam a jelentkezésem. Innen felgyorsultak az események, pár héten belül túl voltam az interview-n a német vezetővel és meg is kaptam az ajánlatomat. Szerencsére olyan feltételeket ajánlottak, amelyeket nem lehetett visszautasítani, így a váltás mellett döntöttem, annak ellenére is, hogy a munkavégzés helye Győrben van én pedig a mai napig Budapesten lakom.


Röviden „konyha nyelven” el tudnád mondani, mit csinálsz a német cégnél pontosan?



Jelenleg alkatrészfelelősi szerepkört töltök be a futóműfejlesztésen. Tehát az aktuális munkámat a kerék és gumi fejlesztés területén végzem. Feladatom az alkatrészhez (ebben az esetben öntött vagy kovácsolt felnikhez) tartozó teljes fejlesztési folyamat vezénylése. Kezdve azzal, hogy a designer az első ceruzavonást elkészíti a tervezőasztalon, egészen addig, hogy a sorozatgyártott autókra felszerelik az általam gondozott felniket. Feladataim közé tartozik a kapcsolattartás a nominált beszállítókkal, különböző engedélyeztetési folyamatok levezénylése, szimulációk, rajzok, 3D modellek kezelése, kiértékelése és ellenőrzése, csak úgy, mint a fizikai tesztek eredményeinek vizsgálata és feldolgozása. Mint látható, ezen feladatok inkább projekt management jellegűek, ami komoly kihívást és fejlődési lehetőséget kínál a kommunikációs és folyamatfejlesztési készségeimben terén. Új feladatot jelent még a német nyelv és munkakultúra elsajátítása is, hiszen az eddigiekben teljesen angol nyelven kellett dolgoznom. Amiért fáj a szívem az az effektív mérnöki tervezési feladatok hiánya, de látom a lehetőségeket arra, hogy ez a jövőben a részleg teljes körűbb kiépülésével változni fog.


Mennyire és milyen módon tudsz a BME Motorsportnál megszerzett tudásodra alapozni a jelenlegi munkahelyeden? 


Természetesen a csapatnál megszerzett tudásom és tapasztalataim nagy segítséggel vannak a mindennapi munkámban. Elsősorban a főmérnöki feladatkörömben összegyűjtött project management készségeim hasznosak, gyakran tudok párhuzamot húzni a korábbi és aktuális feladataim között. Problémás helyzetek esetén tudok meríteni a korábbi tapasztalataimból, ami magabiztosságat ad. Emellett a frissen kiépülő részleg és a korai BME Motorsportos szezonok között is lehet analógiát állítani. Ugyanúgy egy alapvető tudásbázis és fejlesztési folyamatrendszer kiépítésében vehetek részt, ami egyrészt izgalmas, másrészt hasznos meglátásokkal tudom segíteni a részleg munkáját.



Mit gondolsz mi vár rád a jövőben munka téren?


Az, hogy mit tartogat a jövő azt lehetetlen megjósolni. Csak reménykedni tudok abban, hogy egyszer lesz lehetőségem elérni a régóta dédelgetett álmaimat! Még mindig ambiciózus céljaim vannak, ám azt is belátom, hogy ezek útjába gyakran gördülnek olyan akadályok melyeket nem tudunk befolyásolni. A szerencse egy ilyen tétel, két dolgot viszont mindenképp tudok javasolni. Egyrészt koncentráljunk mindig a saját készségeink fejlesztésére, másrészt pedig a kapcsolati hálónk kiépítésére és ápolására. Mindkettő nélkülözhetetlen a hatékony álláskeresésben. Szerencsére erre tökéletes lehetőséget nyújt a BME Motorsport csapata és a Formula Student világa.

Comentarios


bottom of page