top of page

Formula Student világából a Hyundai Motorsport-hoz

Készítettünk egy részletesebb interjút Mándi Gáborral, csapatunk korábbi oszlopos tagjával, kinek a jövőjét megalapozó lehetőség adódott még utolsó aktív évében csapatunknál.

 
- Kérlek mutatkozz be pár mondatban!

Először is, köszönöm szépen a megkereséseteket, nagy megtiszteltetésként ért engem az interjú. Mándi Gábornak hívnak, jelenleg Németországban élek a párommal és tavaly óta a Hyundai Motorsport-nál dolgozok mint Purchase Specialist.


- Hány évet töltöttél a csapattal, honnan indultál és meddig jutottál mielőtt tovább vitt innen az élet?

Én 2019-től kezdődően, 3 szezont töltöttem a csapatnál és a 2022-es versenyszezont követően, az MSc-s tanulmányaim végéhez közeledve váltak külön az útjaink a BME Motorsporttal. Első évben a váz csoport tagja voltam, második szezonomat már ennek a csoportnak a vezetőjeként teljesítettem, majd végezetül pedig csapatmenedzseri pozíciót töltöttem be. Jól látszik tehát, hogy a csapathoz kerülésem óta, fokozatosan egyre nagyobb felelőséget és feladatokat vállaltam és ezzel arányosan növekedett a befektetett munka mennyisége is, aminek végül meglett az eredménye mind a csapat teljesítményét tekintve, mind pedig a BME Motorsport utáni időszakot nézve.


- Mit adott számodra a Formula Student világa?

Ha röviden kellene összefoglalni akkor azt mondanám, hogy mindent ami miatt ez az interjú most elkészül. Teljesen biztos vagyok benne hogy a Formula Student nélkül, és a BME Motorsport nélkül, most nem lennék a Hyundai Motorsport csapat tagja. Nagyon sok mindent kaptam a csapattól és a versenysorozattól, szerintem lehetetlen lenne felsorolni mindent, hiányosságok nélkül. Purchase Specialistként rengeteget számít a motorsport környezetben szerzett tapasztalat, még ha azt nem is hivatalos, profi csapatnál szereztem. Fontos, hogy megtanultam a BME Motorsportnál csapatban dolgozni és megtapasztaltam azt is, hogy milyen beosztottnak lenni és milyen amikor egy teljes csoportért vagyok felelős. A problémamegoldó képesség, kitartás, kommunikációs készségek, műszaki ismeretek, rendszerszintű gondolkodás mind olyan dolgok amiknek nagyon nagy hasznát veszem a mindennapi munkám során és ezeket a készségeket a Formula Studenten kívül szerintem lehetetlen megszerezni. Persze nem szabad elhanyagolni azt sem, hogy rengeteg életre szóló élményt és barátot is köszönhetek a csapatnak.


- Hogy jött a lehetőség, hogyan kerültél a Hyundai Motorsporthoz?

Még most is tisztán emlékszek, hogy az egész felvételi eljárás meglepően gyorsan zajlott le. A jelentkezésemtől számított két héten belül, augusztusban behívtak az első interjúra, egy héten belül egy második követett, ezután pedig hamar ki is derült, hogy szeptember közepén már kezdhetek is a Hyundai Motorsportnál. Ezt az egész szituációt amikor gyakorlatilag néhány hét alatt az egész életem megváltozott még extrán megfűszerezte, hogy a BME Motorsporttal éppen a nyári versenyszezon kellős közepén tartottunk és gőzerővel zajlott a versenyekre való felkészülés, tesztelés, utazás és minden ami egy átlagos Formula Studentes nyárral jár…szóval értitek, nem igazán mondhatjuk, hogy nyugalmas időszakban zajlott le ez az egész felvételi eljárás. Az utolsó Formula Studentes versenyemre (FS Alpe Adria 2022) úgy utaztam ki, hogy már tudtam, hogy felvettek a Hyundai Motorsporthoz és az volt a terv, hogy a verseny utolsó estéjén, az eredményhirdetés után jelentem be a csapatnak a nagy hírt. Az izgalmat tovább fokozta, hogy a csapat az összetett 3. helyet szerezte meg a versenyen, felejthetetlen és nagyon érzelmes este volt.


- Milyen volt a fogadtatás a kollégák részéről, ismerték a múltadat?

Mivel a mi csapatunkra jellemző, hogy nagyon sok nemzetiségű ember dolgozik nálunk ezért viszonylag sokan tudták, hogy miről beszélek amikor azt mondtam, hogy Formula Student, sőt néhányaknak még a BME Motorsport név is ismerősen csengett. Rengeteg munkatársam, hozzám hasonlóan, szintén FS csapatban kezdte a pályafutását, és néhányuk még ma is aktívan részt vesz Formula Student versenyek szervezésében és lebonyolításában.


- A 2022-es év sikereket hozott minden téren, hogy élted meg ezeket?

Amikor 2022-re gondolok egyetlen szó jut eszembe: Fantasztikus! Szerintem túlzás nélkül állíthatom, hogy életem egyik, ha nem a legjobb éve volt a tavalyi, motorsportos sikerek és karrier szempontjából biztosan ez volt az eddigi legsikeresebb. Nagyon sok nehézségen mentünk keresztül a BME Motorsporttal a 2022-es szezonban, a versenyeken és a versenyszezon előtt egyaránt, és mindezek ellenére a csapat történetének eddigi legsikeresebb szezonját sikerült produkálnunk ami elképesztően jó érzéssel tölt el, visszagondolva erre az időszakra. Ahogy mondtad, a Hyundai Motorsport 2022-es szezonja szintén jól sikerült, WTCR bajnoki címek a customer racing oldalról, valamint egy szezonban elért rekord számú rally győzelem WRC részről. Németországban mégis kicsit savanyú volt a szőlő a 2022-es szezon végén, sajnos a kiemelkedő számú rally győzelem ellenére is, összetettben nagy lemaradással zártuk az évet a második helyen. Szerencsére idén az eddigi két rally után úgy tűnik, hogy kiélezettebb lesz a küzdelem a bajnoki címért, és a cél most is, mint minden évben, megszerezni az egyéni és a csapat világbajnoki címet.


- Ha már említetted a jővő évet, mik a terveid?

Mindenféleképpen a Hyundai Motorsport-nál képzelem el magamat hosszú távon az eddigi, nagyon pozitív tapasztalatok miatt. Azt meg, hogy még mit hoz az élet, nem merem megjósolni… 2022 augusztusában a Formula Student East versenyen még csak álmodni sem mertem arról, hogy a két hét múlva rendezett Horvát versenyre már abban a tudatban utazok, hogy szeptembertől a Hyundai Motorsport csapat tagja vagyok. Abban a két hétben is nagyot fordult velem a világ. Addig a pillanatig azon gondolkodtam, hogy mit lehetne fejleszteni az autón jövőre, hogy még sikeresebbek legyünk, onnantól viszont elkezdődött az albérlet keresés, kiköltözés, papírmunka és az okozta a fejfájást, hogy hogyan fogom teljesíteni az utolsó MSc-s félévemet miközben egy másik országban dolgozok teljes állásban. Természetesen végül minden sikeresen megoldódott, de ettől a pillanattól kezdve megtanultam, hogy az élet mindig tud meglepetést okozni.

bottom of page