2020 FRC-07

A második szezonunk során fontos szempontnak tartottuk, hogy a csapat legalább 40 főre bővüljön, így mennyiségi növekedést és minőségi javulást elérve a munkavégzésben, ezzel növelve a nyári versenyeken való eredményes részvétel esélyét.

 

A 2020-as szezon céljainak megfelelően kvalifikáltuk magunkat a magyarországi FSEast, a FS Germany és FS Czech Republic versenyekre. A koronavírus-járvány a Formula Student világát sem kímélte, a versenyszezont törölték, ennek ellenére megépítettük autónkat, amit megnövelt teszttávnak fogunk kitenni.

Mivel a versenyeket az eredeti formájukban törölték, megrendezték a Formula Student Online-t, ahol a statikus számokat előre felvett videók alapján pontozták, a dinamikus számok pedig szimulátoron keresztül zajlottak. Emellett a Formula Student keretein kívül is kerestük a kihívásokat: a csapat 2020-ban is részt vett a Techtogether mérnökhallgatói versenyen, ahol tavasszal az összetett 3., ősszel pedig az összetett 4. helyet szereztük meg. Továbbá több szakmai oktatáson bővítettük a tudásunkat.

Mérnöki oldalról tekintve jelentős fejlesztések következtek az első szezonunk tapasztalataira alapozva. A 2020-as versenyszezonra egy teljesen újragondolt koncepciót valósítottunk meg, amelynek egy új karbon monocoque váz, a teljes aerodinamikai csomag és az új motor is szerves részét képezte.

Az első szezonunk utáni közös megbeszélések alkalmával a BME Motorsport és a győriek motorfejlesztő csapata, a SZEngine a 2020-as versenyszezonban is együtt dolgozott azon, hogy minél jobb eredményeket érhessünk el.

 
 

2019 FRC-06

DSC_2867.jpg

2018 októberében megalakult a BME Motorsport, amely kezdetben 8 hallgatóból állt. A csapat motorbeszállítója a 2018-2019-es idényben a SZEngine csapata lett, akikkel közösen fejlesztettük az FRC-06 kódnevű autónkat.

Hasonló együttműködésre, amely két különböző egyetem Formula Student csapata között valósul meg, még nem volt példa Magyarországon.

Megalakulásunk után nem sokkal részt vettünk a Formula Student Symposiumon Győrben, ahol számos mérnöki szakember előadását meghallgatva bővítettük a tudásunkat.

Első szezonunkban regisztráltunk a magyarországi Formula Student East, a Formula Student Netherlands és a Formula Student Czech Republic versenyekre. Mindhárom versenyen részt is vettünk, ahol rengeteg tapasztalattal és versenyen megtett kilométerrel gazdagodtunk, nem mellesleg értékes visszajelzéseket kaptunk a versenyautónkról.

A versenyekre való felkészülés mellett részt vettünk a Techtogether mérnökhallgatói versenyen, ahol 2019 tavaszán az összetett második, míg ősszel az összetett harmadik helyet szereztük meg.

DSC_3168-2.jpg