top of page

Bemutattuk a Motorsportot a fiataloknak!

A Mi a pálya? egy több éve a Magyar Elektrotechnikai Egyesület gondozásában megrendezésre kerülő országos szintű továbbtanulási kiállítás, amely hazánk 6 nagyvárosában igyekszik az általános és középiskolás diákok számára népszerűsíteni a műszaki pályát. A rendezvényen közel 15 000 fiatal vesz részt. Azoknak a diákoknak pedig, akik november 15-16.-án, Budapesten, a Vasas SC kézilabda csarnokában vettek részt az eseményen nekünk is volt szerencsénk bemutatni, mivel is foglalkozik a BME Motorsport.


Az eseményen a fiatalok találkozhatnak különböző nagy cégekkel és az ő kiállításaikkal, amelyek olyan érdekes műszaki területekeket éríntettek, mint a robotika, a tömegközlekedés fejlesztése, vagy éppen az energetika. Ezúttal mi is meghívást kaptunk a rendezvényre, így a diákok belekóstolhattak az autóipar, valamint a versenyzés világába is.


Ezen alkalommal mutatkozott be először az újonnan épített bemutató autónk, amit a tanév elején frissen felvett mérnök csapattársaink szorgalmas munkájának köszönhettünk.


Nagy örömmel fogadtuk a lelkes iskolásokat, akik boldogan vettek részt a kincskeresős játékunkban, amelynek keretei között kicsit jobban megismerkedhettek az autóval, alkatrészeket keresve azon. Nagyon örültünk a rengeteg kérdésnek és igyekeztünk a lehető legtöbb szakmai ismeretet átadni fiataloknak.


A rendezvény remek megjelenési felületet kínált arra, hogy jó hírét vigyük a csapatunknak és szponzorainknak nem csak az iskolások körében, hanem a céges szférában is. Köszönjük, hogy ilyen meleg fogadtatásban részesültünk mind a Magyar Elektrotechnikai Egyesület részéről, mind a kilátogatóktól!




bottom of page