top of page

Újra a TechTogether dobogóján!

Hosszas készülődés és várakozás után 2023.10.06-án részt vettünk a TechTogether+-on, ahol az előző évekhez hasonlóan idén is egy eredményes szereplésnek örülhettünk.

 

A TechTogether egy olyan járműipairi konferencia és kiállítás, amin több cég is képviselteti magát, akikkel igy volt lehetőségünk konzultálni, ötleteket cserélni és egy kicsit ismerkedni. Valamint az eseményen ott volt még több, velünk együtt versenyző Formula Student csapat is, továbbá más kategóriákban érdekelt mérnök hallgatók alakulatai, akikkel megmérethettük magunkat a cégek által meghirdetett versenyszámokban.

A csapatunk kisebb 4-5 fős csoportokra tagozódva, 15 versenyszámban indult el, amelyeket összesítve a 3. helyen zártuk az eseményt, illetve különdíjasok lettünk a Kontron által meghirdetett versenyszámban, ahol különböző autóalkatrészek modellezése és azok működésének szimulálása volt a feladat.

A továbbiakban Kopasz Boldizsár csapattársunk fog mesélni egy kicsit arról, hogy hogyan is készültek fel a versenyszámra, mi volt a titka a különdíj elnyerésének:


- Milyen feladatokat kaptatok a Kontrontól?


Kopasz Boldizsár: 5 különálló feladatot kaptunk.


Az első feladatban egy oldal- illetve egy felülnézeti kép alapján kellett visszamodellezni egy Formula Student kocsi orrát. A feladat nehézségét az orrkúp méretének, magasságának, szelességének és letöréseinek a képek alapján történő megállapítása adta, illetve, ha a visszafejtett adatokból megtervezett elemet valóban legyártottuk volna, akkor annak illeszkednie kellett volna egy Formula Student kocsi orrára, ami két kép alapján egy elég nehéz és sok pontosságot igénylő kihívás volt.

A második feladatunk egy első szárnyat rögzítő lemez alkatrész modellezése volt, STEP fájl alapján. Ebben a nehézség az volt, hogy lemezzel kellett dolgoznunk, aminél a sima alkatrész modellezéssel ellentétben a hajlításokra is figyelni kell.

A harmadik egy az elsőhöz nagyban kapcsolódó feladat volt. Az ott vissza modellezett orrkúpra kellett felhelyeznünk a csapat logóját, illetve egy gumiabroncs mintázatot kellett felraknunk és ezeket színezéssel fotó realisztikussá tenni. Ehhez meg volt adva a textúrák, szóval a modellező programunk segítségével könnyedén meg tudtuk oldani a dolgokat.

A negyedik feladatunk pedig egy fotó realisztikus kép elkészítése volt az egész autóról, ami nagyban hasonlított az előzőre.

Legvégül pedig egy féktárcsa szimulációt kellett véghez vinni, valamint azt bemutatni a zsűrinek. Ehhez fel kellett állitanunk több szempontot is, amik egy ilyen alkatrésznél fontosak lehetnek és utána ezeknek megfelelően anyagot választani. Ilyen volt például; a jó hővezetés, a terhelhetőség és a költségek. Ebben a feladatban sokat segített nekünk egyik támogatónk, a PNH. Meghatározó pontjai voltak ők a megoldásunknak, mert rájuk tudtunk építeni az anyagválasztás terén. A pályán használt autónk fékrendszere szintén egyedileg tervezett, ebbe beleértve a féktárcsát is, ezért hát nem volt ismeretlen számunkra a feladat és nagyon hálásak voltunk a PNH-nak, hogy kivágta nekünk a féktárcsát.


- Hogyan osztottátok fel a teendőket?


K.B.: Igyekeztünk ötünk között egyenlően felosztani a feladatok. Nyilván miközben mindenki készült a maga megoldásával próbáltunk segíteni egymásnak, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el, ami sikerült is.


- Mit gondolsz melyik feladatrész nyerte el legjobban a zsűri tetszését?

K.B.: A legkomolyabb kihívás, szerintem az utolsó feladvány volt, amiben nagyon jól teljesített a csapat. A feladat szimulációs része mérnöki szempontból már egy egész komoly és időigényes dolog volt, de a belefektetett idő és energia kifizetődőnek bizonyult, hiszen sikerült megnyerni ezt a versenyszámot.


- Mit gondolsz az autónk tervezése és építése közben megszerzett tapasztalatok mennyire segítettek titeket ebben a győzelemben?


K.B.: Nagyon sokban! A visszamodellezéstől eltekintve, az összes feladatrész olyannak volt mondható, amivel már találkoztunk az autó építése során. Gondolok itt például a kocsira felkerülő szponzor matricák elhelyezésére, vagy a féktárcsa szimulációra. Rengeteg lemez hajlított alkatrésszel és szerszámmal dolgozunk. Szóval abszolút hasznosak voltak ezek a tapasztalatok.

Összességében tehát egy eredményekben és élményekben gazdag TechTogether+-t zárt a csapat, ami után - az ott megnyert nyereményeket is felhasználva - teljes lendülettel folytatjuk a 2024-es autónk tervezését.

bottom of page